AnnGel blogja, jól

Az Avatárban az volt a furcsa, hogy bár sztorija fájdalmasan agyonhasznált klisékből épült fel, valahogy mégsem volt kurvaszar. Amikor meg kellett hatódni, akkor meghatódtam, mikor lelkesnek kellett lenni, lelkes lettem, a maradék felében pedig a számat tátottam, izgultam és szurkoltam. Bár teljesen kiszámítható volt, mégis hatott rám, ma is többször eszembe jutott, még az álmaimba is beépült.

A 3D pedig nagyon sokat hozzátett, bár legközelebb nem felejtem el betenni a kontaktlencsét, mert a két szemüveggel kissé kényelmetlen volt.

Szívesen megnézném még egyszer, éljenek a világító erdők meg a kék lények.

Túl nagy elvárásokkal ültem be erre a filmre, és így csalódtam is. Ha nem olvasok/nézek meg semmit sem mozizás előtt, akkor az a baj (lásd Inglorious Basterds), ha meg igen, akkor meg az. Nem könnyű velem. Megfogalmazni nem tudom, mit, de mást vártam, ezzel magammal szúrtam csak ki. Ennek ellenére a történet megérte a rá szánt időt és pénzt, sőt, többször nézendő.

Maga az alap ötlet zseniális: végre egy olyan alienes film, amiben nem elfoglalni jönnek a Földet, nem harc a céljuk, egyszerűen csak itt (vagyis Johannesburgban) szenvedtek "hajótörést", és nem tudnak tovább menni.  A film egészen reális képet fest arról a helyzetről, hogy mi történik, mikor néhány nem várt idegen egyszer csak itt van, és kezdeni kell velük valamit*, mert rájuk gyújtani a telepet egyszerű, de nem túl humánus.

Érdekes volt, hogyan változott a véleményem a történet folyamán. és ezt hogyan érték el a készítől: az elején emberpárti voltam, és a rákok végtelenül ellenszenvesnek tűntek, hiszen hangosak, mocsokban élnek, primitívek. Aztán van egy olyan pont a történetben, ahol ez megfordul, és azon vettem észre magam, hogy az idegeneknek drukkolok.

Bár vannak benne klisés jelenetek, amitől az arcom kapartam (tegyük már tiltólistára a "menj tovább nélkülem, hagyj itt" jeleneteket, köszönöm), maga a sztori közel sem az. Folytatást sejtet a történet, amiről nem tudom, várjam-e vagy inkább féljem, mindenesetre amennyiben elkészül, mindenképp megnézem.

*A társasággal felvázoltuk a magyarországi változatot is, melyben a színesfém tolvajok egy hónap alatt szétkapják a hajót, illetve pályázatokat írnak ki az idegenek integrációjára, küzdenek a szegregációjuk ellen, az elnyert pénzt pedig lenyúlják.

Elég sok film felgyülemlett az utóbbi időben (általában sorozatokra van időm), így ma úgy döntöttem, tartok egy jó kis horrornézős estét.

A Dead Silence bármennyire is egy klisékből építkező, elcsépelt történet, 20 perc után ki kellett kapcsolnom. Hasbeszélő baba, ami néz, és vér, és sikolyok, és sötét, és rothadó arcú szellemizé. Nem bírom én ezt már. Szomorú.

Lelkem megnyugatására nézek egy kis Better Off Tedet.

Ez az a film, amit közben egy cseppet sem élveztem, de utólag jövök rá, hogy jó.

Nem tudtam, miről fog szólni, nem ismertem a szereplőgárdát, szándékosan nem néztem meg egyetlen trailert sem, mert azt gondoltam, milyen jó lesz úgy beülni rá, hogy elképzelésem sincsen a történetről.

Változom. Mással nem tudom magyarázni, miért voltam rosszul az erőszakos jelenetektől., miközben eddig az ilyesmi sosem zavart. Vér és bél és halál, oké, vágás, következő jelenet. De ebben a filmben túlságosan sokkoltak ezek, és elrontották az egészet.

Talán pár hét vagy hónap múlva újranézem, mert tetszett a vérengzést leszámítva (sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer ilyesmit fogok mondani, lám, így múlik el a világ dicsősége). Lehet, hogy csak rossz passzban voltam, de lehet, hogy érzékenyebb lettem szétlőtt holttestekre, meg a baseball ütővel való agyonverésre. Kár.

Szóval az van, hogy a Brüno valami zseniálisan gusztustalan (vagy gusztustalanul zseniális) mű, rég szórakoztam ilyen jól. Amikor egy mozivásznat betöltő, táncoló pénisz került elém, én meg karomat az arcom elé tartva, visítva süllyedtem el a székben, és oda-oda pislantva óbazmegoltam, rájöttem, hogy én erre mégsem készültem fel.

Úristendejóvolt. Többször nézendő.

Szerdán hosszas szervezés után eljutottunk a Corvin moziba, ahova mint kiderült, véletlenül a 3D-s vetítésre foglaltam jegyet (mást nem is adnak ott), így kényelmetlen szemüvegben, de plusz élményt várva ülhettük végig a 90 perces animációs filmet.

A történet egy lányról szól, aki új házukban talál egy ajtót, amögött pedig egy másik világot, más szülőkkel, izgalmasabb elfoglaltságokkal, jobb játékokkal. Mivel a saját világában eléggé unja magát, egyre több időt tölt itt, míg rá nem jön, hogy új anyjának csak azért kell ő, hogy elcsábítsa és felfalja a lelkét. Coraline szabadulni próbál, de közben szülei fogságba esnek, így arra kényszerül, hogy játsszon: az életükért. A történetről talán elég is ennyi, főleg, hogy már itt is írtam a könyvről, szóval lássuk a filmet.

Ami a legjobb: az első jelenetben egy kezet látunk, mely éppen felszabdal, kibelez, majd újratöm és kicsinosít egy játékbabát. Ez olyan hatásosra sikerült, hogy a rosszullét kerülgetett (jelzem, néztem már Fűrész filmet moziban, szóval edzett vagyok már), a vatta ahogy kifordul egy játék száján keresztül... hatásos. A történetet kicsit átdolgozták, kerültek bele új szereplők, de ez nem rontott rajta semmit, a látvány a helyén volt, hasonlónak képzeltem a házat és a szereplőket a könyv alapján.

A 3D hatás semmit nem tett az élményhez, leszámítva talán két jelenetet. Jó lenne már egy olyan filmet is megnéznem, ami kifejezetten erre van kihegyezve (volt szerencsém a T-Rexhez is, ehh), az eddig tapasztalatok nem igazán győztek meg (főleg nem ennyi pénzért).

Nade aki szereti Gaimant, a rémálomszerű meséket és a gombszemű babákat, az nézze meg, de ne költsön a 3Dre, nem éri meg. Vagy inkább csak olvassa el a könyvet, közhely, de tényleg jobb (és még rövid is, nem fog sokkal tovább tartani, mint maga a film).

Mit csinál két fiatal nő hétfő este 10 órakor, főleg, ha a mozitól 200 méterre lakik? Azt bizony. Lakótársammal belültünk a Nem kellesz eléggé c. filmre, ami egész kellemes időtöltésnek bizonyult.

Az emberek alapvetően nem szeretnek őszinték lenni egymáshoz, ezért alakultak ki a "jelek". Ahelyett, hogy megmondaná mindenki őszintén az igazságot, jön a "majd hívlak" utáni nem-hívások, a parák, hogy biztos elvesztette a számom, biztos elutazott ésatöbbi. Óvódás korunkban is azt mondták nekünk: ha egy fiú húzogatja a hajad, azt jelenti, hogy tetszel neki. Mi következik ebből? "We are all programmed to believe that if a guy acts like a total jerk that means he likes you."

Ezt a témát járja körül ez a romantikus vígjáték, megismerünk egy kihűlő házasságot, folyamatosan randizó, majd pofára eső nőt, az őt segítő mindig őszinte férfit és még sokakat, akik valamilyen úton-módon mind kapcsolatban állnak egymással.

Alapvetően humoros, néha komoly, tele nagy igazságokkal (If a guy doesn't call you, he doesn't want to call you. If a guy treats you like he doesn't give a sh*t, it's because he doesn't give a shit.), félig happy end, de nem teljesen, hogy ne legyen túl nyál.

Csajos film, ajánlom, egyszer tök oké.

Nem igazán érdekeltek a Bond filmek, sőt, eléggé utáltam őket. Hiába a nagy felhajtás, engem mindig irritált a Pierce Brosnan által megformált ügynök, aki sármosan elmosolyodott, bemutatkozott, megmentette a világot, és persze megfektette az összes nőt, aki elé került. Azt sem terveztem, hogy megnézem A Quantum csendjét (elképzelésem sincs, hogyan sikerült a Quantum of Solace-t erre ferdíteni), de mivel pár napja láttam a Casino Royale-t, nem volt ellenemre, hogy beüljünk rá.

"A halottakat nem érdekli a bosszú."

A film a CR folytatása (meglepő, mi?), ott kezdődik, ahol az előző abbamaradt: bár M (Judi Dench) igyekszik lebeszélni róla, Bond (Daniel Craig) mégis nyomozni kezd azok után, akik zsarolták egykori szerelmét. A szálak egy eddig ismeretlen szervezethez vezetnek, és miután az ügynök elveszti az MI6 támogatását is, a bosszúvágy hajtotta Camille-lal (Olga Kurilenko) az oldalán megy szembe az egész világgal. A sztori pörög, látványos akciójelenet követik egymást, az emberek hullanak, mint a legyek, de! Semmi kütyü, semmi "nevem Bond... James Bond" (hálisten), helyette viszont van reális történet és hűvös precizítással dolgozó, rideg 007-es.

Ha szeretted a Casino Royale-t, akkor nagyon ajánlom, ha a régebbiek jöttek be inkább, akkor IJ. Nekem simán megérte a mozijegyet.

1962-ben megjelent regény által felvázolt jövőkép elég nyomasztó: unatkozó fiatalok, akik kedvtelésből összevernek bárkit, aki az útjukba kerül, horrorsó gyévocskákat erőszakolnak meg, mert miért ne, és a rendőrség tehetelen velük szemben. Egyik ilyen csapat vezetője a narrátorunk, Alex, egy szüleit rettegésben tartó, komolyzenéért rajongó 15 éves fiú. Ő meséli el nekünk történetét, hogyan árulták el drúgjai, és hogyan kapta el a rendőrség, és ítélték el 14 évre, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért.

Igenám, de a börtönök csak tellnek, a politikai foglyoknak meg kell a hely, így miután Alex véletlenül halálra veri új cellatársát, elviszik egy speciális kezelésre, ami kiöli belőle a rosszat, és jó csoloveket varázsol belőle. De jó-e az, aki nem azért nem cselekszi a rosszat, mert nem akarja, hanem mert nem tudja?

Alexen megkezdik a terápiát, ami nem áll másból, mint hogy olyan szert adnak be neki, amitől nagyon rosszul érzi magát, és közben erőszakos filmeket vetítenek neki. A kezelés során a szervezete összekapcsolja a fájdalomérzetet az erőszakkal, a szex-szel, és - mivel a képsorok kísérőzenéje Beethoven - nagy szenvedélyével, a zenével is.

A fiút gyógyultnak nyilvánítják és kiengedik, de a világ már nem fogadja vissza. Szülei kidobják, egykori áldozatai felismerik, és mikor ütlegelni kezdik ő még csak védekezni sem tud a terápia miatt. A verekedés miatt kihívott rendőrök sem jobbak: Alex döbbenten fedezi fel köztük volt barátait, akik most bosszút állnak rajta mindenért.

A regényből 1971-ben film is készült, amit nem hiszem, hogy végignéztem volna, ha nem ismerem a könyvet. Nem tetszett a képi világa, bár tényleg megdöbbentő, a zenétől meg konkrétan a fogamat csikorgattam, bár lehet, hogy ez volt a cél. Volt egy sajátos hangulata, de nem ugyanazt adta vissza, amit a regény. Ez utóbbi sokkal nyomasztóbban tűnt nekem, mint a filmesített változat, még akkor is, ha a vége reménytelibb, mint a filmé. Aki megbírkózik az orosz szlenggel, az inkább a könyvet olvassa el, pár oldal alatt meg lehet szokni a sok idegen kifejezést.

Pénteken elmentem moziba megnézni a Simpson család alkotóinak új filmjét. Simpson család jó, Futurama naggggyon jó, gondoltam, az Immigrants-al sem lövök mellé. És tényleg nem.

Jóska (magyar) és Vlad (orosz) illegális bevándorlók Kaliforniában, az ő mindennapjaikról szól ez a rövid (72 perces) film, ami inkább tűnik több epizód egymásba fűzésének, mint egy kerek egész történetnek. A sztorik jól elkülöníthetőek, de ugyanarról szólnak: hogyan boldogulnak ketten a nagy ámerikai álomban. Van itt minden: gusztustalan alkalmi munkák, összetartó lakóközösség, kibírhatatlan házmester egy gonosz szipirtyó személyében, puccos partik, étteremnyitás, és megtudjuk, hogy csajokat felszedni egészséges életmóddal lehet. Jópofa, könnyed, helyenként obszcén, jókat nevettem rajta. Nem tudom, mit írhatnék még róla. Ajánlom.

Nem vártam sokat a filmtől, de azt teljesítette: sötét jelenetek, leszakadó állkapcsok, vér, visítás, sikongatás, engem meg a frász kerülgetett, nem győztem hova bújni. A sztori viszont...

A főszereplő nagyon sablonos:
alkoholproblémákkal küzdő volt rendőr, feleséggel megromlott a viszonya ésatöbbi. A helyszín meg egy leégett áruház, ami előtte elmegyógyintézet volt... legalább annyira lejárt lemez, mint az indiántemetőre építkezős sztorik.

Volt néhány idegesítő jelenet: anélkül is megértük, hogy a főhős a húgánál lakik, ha nem ismétlik el egy háromperces jelentben ötször, hogy "nekem mondd el nyugodtan, hiszen én vagyok a pici hugicád" meg ilyesmi. És értem én, hogy valahogy tudatni kell a nézőkkel az előzményeket, de annál találhattak volna jobb megoldást, mint hogy egy ötperces jelenetbe sűrítsék mindezt bele. Nem túl életszerű egy olyan veszekedés, amiben szerepel a "már hetek óta nem iszom, vissza akarlak kapni téged, meg a gyerekeket, de hidd el, nehéz ez nekem, hiszen véletlenül megöltem egy ártatlan embert, ami miatt felfüggesztettek". Au. Ezen kívül még a végső nagy harc is roppant gáz volt.

Fú, most tökre lehúztam, pedig nem volt ám rossz. A látványra nincsen panaszom, ijesztő volt, és még csak happy end sincsen, ami határozottan kellemes csalódás. Egyszer jó volt. Tényleg. Ha akarsz egy párnamögébújós horrort, és nem zavar a tré sztori, akkor ajánlom.

Sok év eltelt a sorozat vége óta, a történetben szintúgy. Scully orvosként dolgozik egy katolikus (asszem) kórházban, Mulder pedig visszavonulva él, vagyis inkább bujkál az FBI elől. Egyik nap az FBI megkéri Scully-t, keresse meg volt társát, hogy segítsen nekik egy ügyben.

Egy ügynök rejtélyes módon eltűnt, egy volt pap pedig azt állítja, látomásaiban megjelenik a nő, és szerinte életben van. A dolgot nehezíti, hogy emberünket pedofiliáért elítélték, ami sokat ront hitelességén (hehe, pedofil pap, kapásból Pápaman és Puncius jutott eszembe), de Mulder hisz neki, és lelkesen cipeli a látót ide-oda.

Így mendegél a történet, tűnnek el emberek, kerülnek elő testrészek, közben befigyel egy beteg kisgyerekes szál Scully részéről, és a két volt ügynök közötti kapcsolatról is megtudhatunk egyet s mást.

Az elején leszögezem: a film alapvetően tetszett, nem ilyenre számítottam, nem ilyet akartam, nem fogom sokszor megnézni, de ettől még jó volt. Mert mi a bajom? Hogy ez nem X-aktás.
Kezdjük az elején.
Moziműsoroknál, és a port.hu-n az alábbi szöveg van a film mellett:

Az igazság odaát volt - de most eljött hozzánk, és mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Azok, akikre Mulder és Scully olyan rég vadászott, akiknek a nyomait mindig felfedezte, de akikkel igazán sohasem nézhetett szembe, kilépnek a homályból. Először a kutatók csak különös rádiójeleket fognak. Hamarosan a teleszkópokon is feltűnnek. Nemsokára már szabad szemmel is láthatók. És az is kiderül, hogy az érkezők nem barátságosak. A paranormális, metafizikus és földönkívüli ügyek elszánt szakértői azonban mégsem válnak feleslegessé. Sőt: talán az ő tapasztalatuk és bátorságuk lehet az, ami megfordítja az emberiség elkerülhetetlennek látszó pusztulását.

Ebben a filmben nincsenek rádiójelek, sem teleszkópok, érkezők meg pláne nem! Hát jajj! UFOkat akartam látni, kicsi zöld emberkéket, gumiembert, a dolgot, ami elbújik a fényben, zöld bogarakat, vagy bármit, ami PARA, erre meg kaptam egy tökre nem misztikus (ha eltekintünk Pápaman-ünk látomásaitól) történetet.

A másik az Mulder és Scully kapcsolata. Nem láttam minden X-akták részt, tehát lehet, hogy valahol suttyomban összejöttek, de picit sok volt a nyűglődés. Az X-aktákban pont az volt a jó, hogy mikor már ezredszerre mentette meg ez a két ember egymás seggét, egy pillanatra egymásra néztek "szó bennszakad, hang fennakad,
lehellet megszegik" és már mindenki szurkolt, hogy csóóóhóókold már meg, és mégsem. Ennek volt egy hangulata, nem?

Összefoglalva: jó film ez, ha túltesszük magunkat azon, hogy nincsen benne semmi, ami miatt X-akták az X-akták. Nem lett kedvenc...

Vígjátékra számítottam, az első percekben meg is kaptam (ahogy repül, az haláli), de aztán bekomolyodik a film. Hancock a helyi szuperhős, részeges, bunkó alak, aki több kárt csinál, mint amennyi haszna van, és mindenki utálja. Egy férfi, akinek megmentette az életét, elhatározza, hőst farag a fickóból, és ráveszi Hancockot, hogy változtasson viselkedésén, vállalja az eddig rászabott börtönbüntetéseket, hogy rájöjjön a város, hogy szükség van rá. Ez meg is történik, de itt nem áll meg a sztori...

Érzelgős és szentimentális vagyok, így lehet, csak engem fogott meg, de tetszettek a gondolatok benne. Mit ér a sérthetlenség, ha nem tudod, ki vagy, nincsen senkid, nem tudod, miért létezel, méghozzá örökké? Mit ér a halhatatlanság, ha az az ára, hogy nem lehetsz együtt azzal, akit szeretsz? És valahányszor előjön az örök élet téma, mindig elgondolkodok azon, mit érezhet az, aki már évezredek óta él. Mit ér neki egy emberi kapcsolat, egy barátság? Még akkor is, ha az évtizedekig tart? Kb annyi neki, mint nekünk egy egynapos ismeretség. Francnak kell örök élet.
Aki egy komolytalan vígjátékot szeretne megnézni, az ne ezt nézze, mert csalódni fog. Nekem tetszett. Nem lesz kedvenc, de tetszett.

The Fountain

(katt, megnő)

Látta ezt a filmet valaki? Kb fél éve láttam először, és eddig nem találkoztam olyannal, aki ismerte, pedig nagyon jó. Szép. Szerelmes. Szomorú. Természetesen akkor nyit rám Anyum az asztalossal, mikor 5 perc van hátra a filmből, és éppen zokogok.

Most ennek a filmzenéje megy. Legszívesebben megnézném a filmet is megint, de inkább most nem, túl sok az éles tárgy körülöttem :P

Elgondolkodtató, és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy értem-e. De vannak dolgok, amiket nem kell érteni, csak érezni.

Ha haldokolna, az, akit szeretsz, és te lennél az egyetlen, aki megtalálhatja a gyógymódot, mit tennél?
Dolgoznál éjjel-nappal, hátha megtalálod a gyógyszert, és megmented?
Vagy belenyugodnál abba, hogy meghal, de utolsó heteit vele töltenéd?

Ma ilyen vidám napot tartok.

(trailer itt)

Szerdán elmentünk barátnőmmel IMAX moziba, és örültünk a fejünknek, milyen jó lesz, jönnek a dínók 3Dben. Már egy ideje szerettem volna elmenni, és megnézni egy ilyen mozit, a jegyet sem sokaltam érte (kb annyi, mint egy rendes mozijegy, igaz, a filmek csak 30-40 percesek, de hát 3D vazzeg). Mese, dokumentumfilmek, és az egy darab kalandfilm közül lehet választani, és mi úgy gondoltuk, legyen a kalandfilm, jön majd a T-Rex, mi meg jól megijedünk. Biztonság kedvéért foglaltattam jegyet, de azt csak a visszaigazoló e-mailben kegyeskedtek említeni, hogy 50 perccel előtte vegyük át... szuper. De nem voltak sokan (igaz, szerdai 14:45-ös vetítésre mentünk), szóval felesleges is volt. Szögezzük le: a technika bámulatos, tényleg 3D, és szuper. A szemüveg kicsit szorít, a fejem kicsit megfájdult, volt enyhe szédülésem is, de ki nem szarja le, ha jó a film? Itt a hiba: nem volt jó.

A történet egy 16 éves leányzóról szól (borzalmas szinkronhangot találtak neki), aki palentológusnak készül, véletlen összetör egy megkövesedett T-Rex tojást (ki rak egy leletet az asztal sarkára?), és hallucinálni kezdi (vagy tényleg visszamegy az időben? nem derül ki), hogy ő egy kréta-kori erdőben van, és lát mindenfélét.
Szögezzük le: engem az sem érdekelt volna, ha egy mutáns krumplibogár szippanja be hősünket, de a film 40 percéből 30-ban óriási lényeket akartam látni. Nem sztoriért mentem, hanem látványért, erre talán összesen 6-8 percig láttunk dinoszauruszt (és kb 2 percig a T-Rexet), a maradék időben pedig múzeumot, erdőt, meg embereket. Az, hogy 3D-ben látjuk a környezetet, kb 10 percig lenyűgöző, aztán meg lehet szokni, és az ember várná az eksönt, hogy igen, ez aztán wáóóó. Kedves barátnőmmel kínunkban már vinnyogva nevettünk, mert nem bírtuk a sztorit. Értitek, sok szövegelés után VÉGRE látsz 2 db dinoszauruszt fél percre, és bumm, megint a jelenben vagyunk, aztán megint a múlt, és megint nézhetjük, hogy a főszerepló 5 percig bóklászik az erdőben, tapogatva a faágakról lelógó hínárszerű cuccot.

Igen, tudom, hogy a film korhatár nélküli, és ezért nem eksön-vér-és-bél az egész, de szegény gyereket elviszed, hogy nesze neked, dínók 3Dben, és erre alig van benne néhány. Nem vártam 40 percnyi Jurassic Park féle filmet (najó, de), de azt igen, hogy a címben szereplő állat ne 2 percre tűnjön fel, és a film felében ne egy mozdulatlan erdőt bámuljunk. Inkább A Nagy mélység titkaira kellett volna mennünk, ott a vízben legalább folyamatosan mozog valami.

Én most már csak azt nem értem, hogy ha már egyszer egy halom pénzt ölnek egy film 3D-s elkészítésébe (speciális kamera és film), akkor miért nem lehet arra figyelni, hogy legalább a történet élvezhető legyen... sőt, még az se kell, hogy legyen, csak legyen LÁTVÁNYOS. Elvégre ezért megyünk IMAX moziba, nem?