2010. febr. 11. 13:30 - írta AnnGel

Nem ejtettem még szót az Alexandra és a teremtés növendékei c. könyvről, mert egy hálátlan dög vagyok (bezzeg a fejőséva milyen hosszú posztot kapott). Még záróvizsgára készülés mellett olvastam, és az rám a legkevésbé sem jellemző, hogy tanulás mellett még könyvet is faljak, általában már csak sorozatot vagyok képes nézni. Kivétel ennél a könyvnél.

Rég olvastam olyan sztorit, ami ennyire elkapott volna, amire ennyire kíváncsi voltam, és folytatni akartam. Nem azért, mert olyan hű, de kalandos; a hangulat elviszi a hátán az egész történetet. A főszereplő lány, Szaska, egy Torpa nevű kisváros, egy furcsa iskola, ahol nem tudni, mit tanítanak. Néha azt hiszed, érted. Ahogy beszippant, összeállnak a fejedben a darabok, egy pillanatra látod az egészet, a kapcsolatokat, az ok-okozatot. Aztán felnézel a könyvből, és minden szétesik, felületesen olvasva ismét csak töredékek hevernek előtted. Végre egy történet, aminek nem egyértelmű a vége, végre egy rejtély, ami nem nyilvánvaló. Csak az utolsó pár oldalon érteni meg, mi történik, mint ahogy a Különleges Technológiák Főiskolájának hallgatói is csak harmadévben jönnek rá, mit és miért tanulnak.

A fülszöveg a Harry Potter sorozattal von párhuzamot, de ez ennél sokkal nyomasztóbb, sokkal betegebb, sokkal borúsabb, a boldog pillanatok, is keserédesek. Remélem lesz folytatása, de erősen kétlem. Új kedvenc.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

Könyv

Eddig 1 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Keresés

Utolsó kommentek

    -#973, edem: Mi is hasonló dilemmákkal küzdünk, már ami a befűtést illeti.... »
    -Ruhák, AnnGel: @annalight na akkor majd visszanézek, amúgy is akarok még venni... »
    -Ruhák, annalight: ujjatlan blúz bershka! »
    -#968, AnnGel: @adeptus :D Máj. 19, este 9-fél10 körültől (mindig csúszunk), Szimpla... »
    -#968, adeptus: Ja, hogy három hét múlva, hülye funkcionális analfabéta! Akkor már... »

Comics

Többiek

Kategóriák

Archívum

Egyéb


Bemutatkozás

Fotógaléria