Nem ejtettem még szót az Alexandra és a teremtés növendékei c. könyvről, mert egy hálátlan dög vagyok (bezzeg a fejőséva milyen hosszú posztot kapott). Még záróvizsgára készülés mellett olvastam, és az rám a legkevésbé sem jellemző, hogy tanulás mellett még könyvet is faljak, általában már csak sorozatot vagyok képes nézni. Kivétel ennél a könyvnél.

Rég olvastam olyan sztorit, ami ennyire elkapott volna, amire ennyire kíváncsi voltam, és folytatni akartam. Nem azért, mert olyan hű, de kalandos; a hangulat elviszi a hátán az egész történetet. A főszereplő lány, Szaska, egy Torpa nevű kisváros, egy furcsa iskola, ahol nem tudni, mit tanítanak. Néha azt hiszed, érted. Ahogy beszippant, összeállnak a fejedben a darabok, egy pillanatra látod az egészet, a kapcsolatokat, az ok-okozatot. Aztán felnézel a könyvből, és minden szétesik, felületesen olvasva ismét csak töredékek hevernek előtted. Végre egy történet, aminek nem egyértelmű a vége, végre egy rejtély, ami nem nyilvánvaló. Csak az utolsó pár oldalon érteni meg, mi történik, mint ahogy a Különleges Technológiák Főiskolájának hallgatói is csak harmadévben jönnek rá, mit és miért tanulnak.

A fülszöveg a Harry Potter sorozattal von párhuzamot, de ez ennél sokkal nyomasztóbb, sokkal betegebb, sokkal borúsabb, a boldog pillanatok, is keserédesek. Remélem lesz folytatása, de erősen kétlem. Új kedvenc.