AnnGel blogja, jól

Rokonlátogat, megbetegszik, gyógyul, cikkír (két hét lemaradás pótolva), hétfőn szablyára megy (izomláz), kedden táncol (extra izomláz), délelőttönként Apasit dolgozni nem hagy, rengeteget olvas (Perdido pályaudvar), C++-t tanul (már a negyedik leckénél járok, "Hello World!"), sorozatot néz (Office és Carnivale), Zumázik (addiktív), számítógép leállás, pánikol, szétszedi (azóta is szétszedve, de működőképesen hagyva), takarít, rendet rak, borozik, Marlenkát eszik.

A héten 0 db normális állásajánlat bukkant fel (gyász), honlapra feltöltött önéletrajz alapján két hívást kaptam (egy értékesítés és előző munkámhoz hasonló állásajánlatot), ezeket lemondtam (nem értékesítek, és nem szeretnék abban dolgozni, amit otthagytam). Kaptam e-mailben egy visszautasítást is, jónak hangzó melóról (állásajánlat még mindig kinn van), de csak azért sem török le.

Eddig élvezem. Érdekes, hogy még mindig bennem van, hogy "jaj, hogy elment az idő, nekem meg még tanulnom kellene". Majd elmúlik.

Rengetegszer álmodom, valamikor egészen összefüggőt, máskor pedig rövid jelenetek folynak egymásba, logikai kapcsolat nélkül. A különböző témájú álmokban mindig felfedezek egyfajta mintázatot, és bár valamelyik jelentése teljesen egyértelmű, másokkal nem tudok mit kezdeni. Lássuk a motívumokat.

1) Dolgok a sötétben

Valami van, amiről csak én tudok. Patkányok a könyvespolcok alatt, melyek ha kiszöknek, vége a világnak. Amikor előbújnak, villával szúrom át a koponyájukat.

Valami rejtőzik a kertben, de a küszöbön belül biztonságban vagyok. Valami van kinn, és nekem időnként ki kell mennem, de rohanok vissza, mielőtt elkap.

A sötét sarkokból figyelnek, és tudom, hogy mindennek vége. Rettenetesen félek.

Néha csak én tudok róluk egyedül, néha mások is. De ha többen vagyunk, sem tudunk tenni semmit sem.

2) Természetfeletti/UFO

Fekszem az ágyban, és átlebeg a falon egy alaktalan fénylő valami. Állok a buszmegállóban, és megpillantok az égen elsuhanni egy fényes tárgyat.

Hitetlenkedek és félek.

3) Látás

Ismeretlen helyen vagyok, ismeretlenek vesznek körül, el akarok menni. Nem tudok egyenesen nézni, szemeim fennakadnak, csak a plafont látom velük. Nehéz így futni.

4) Fények

Félek a sötétben, és azt gondolom, ha világosabb lesz, biztonságban leszek. De nem sikerül, mert minden lámpa kiégett, vagy ha működnek is, fényük gyenge.

5) Idő

Megfoghatatlan. Egy pillanattal ezelőtt még ráértem, most meg már késésben vagyok. Mindenről lemaradok, viharos gyorsasággal este lesz, én meg még nem csináltam semmit, nem indultam el, pedig már rég máshol kellene lennem.

6) Emberek

Akiket szeretek, és akikben bízok, megváltoznak, megbántanak. Veszekedünk, otthagyom, egyedül megyek tovább, és mélységesen meg vagyok sértve. Annyira erős az érzés, hogy ébredés után hosszú percekig sem múlik.

El sem hiszem, hogy vége.

A mai csoportban egyetlenként, kiemelkedő eredménnyel, mindhárom részjegy (menedzsment, gazdaságtan, szakdolgozat) ötös, oklevél minősítése az eddigi tanulmányi átlagok miatt "csak" négyes.

Három napig részegnek kéne lennem asszem, de most inkább csak lefekszem aludni.

Mire pont megállapítottam, hogy a világ annyira nem szar hely, hamar bebizonyította, hogy mégis az.

Tegnap este az Örs Vezér téri aluljáróba a lépcsőn lefele menet azt vettem észre, hogy egy idősebb fickót szorosan követ egy fiatalabb cigány, és éppen a táska zsebeit pakolja ki. Gyorsan megfogtam a tolvajt (el sem próbált futni), és szóltam a (majdnem) áldozatnak, hogy nézze meg, megvan-e mindene. Gyors csekkolás, megvan a mobil és a pénztárca, mindeközben a cigány hangosan bizonygatta, hogy nem vett el semmit. Végül kiderült, hogy egy tolltartót sikerült lenyúlnia (gondolom a bőr tok miatt azt hitte rá, hogy tárca), de az is visszakerült az eredeti gazdájához, heppi end...

Lenne, ha a cigány ezek után nem várt volna meg az aluljáróban, követett volna, és fenyegetett meg volna életveszélyesen ("nem érdekel, mit kapok ezért, de ha még egyszer ilyet csinálsz, esküszöm leszakítom a fejed"). Sikerült eljutnom a metrómegállóig, de az őrök szó nélkül beengedték ("tudod, tőlem itt nem kérnek jegyet..."), majdnem követett a metrón is, de miután mégsem szálltam fel arra, ami éppen jött, megunta a játékot, és inkább elhúzott.

Reggelre már megnyugodtam valamennyire (sapkát és csuklyát hordtam, a hajamat a kabát alá tűrtem, szóval kibontott hajjal messziről valszeg meg sem ismer), de ma megint láttam, úgy tűnik, ez az aluljáró a törzshelye.

Kurvára félek basszameg.

Mostanában egyre többet jutott eszembe az a közhely, hogy az emberek már nem törődnek egymással, és hogy magamon is látom az elidegenedés jeleit.

Eleinte adtam koldusoknak pénzt, aztán már nem, de még megálltam, mikor egy jobban öltözött ember megszólított. Aztán pár év alatt megtanultam, hogy mindenki kéreget, az is, akiből nem nézed ki, ezért ma már szó nélkül tovább megyek.

Eleinte benyaltam a "jegyre kell pár forint" szöveget is, aztán már azt sem. Pár hónapja a buszállomás mellett szólított le egy srác, hogy ellopták az iratait, pénztárcáját, szeretne hazajutni, de egy rohadt buszjegyet sem tud venni, és az emberek meg sem állnak neki, azt hiszik, hogy piára kéreget, én pedig megsajnáltam, és később megtudtam, hogy ez is csak egy duma a pénzszerzéshez.

A metróállomás felé vezető pár száz méteren minden nap legalább négyen kéregetnek, megállítanak, én pedig megyek tovább, fülemben zene, "köszönöm, de nem", "elnézést, de nem", és akkor legalább békén hagynak, nem tolják magukat az arcomba, mert látják, hogy észreveszem őket, nem pedig ignorálom. Ez a lerázórutin odáig fajult már, hogy múltkor majdnem tovább mentem, mikor csak azt akarták megkérdezni, merre találnak egy utcát.

És mégis, mikor már éppen azt hiszem, hogy a világ egy szar hely, akkor szétszakad a bevásárlószatyrom, szétgurul a joghurt, a csirkecomb, az olaj, a rizs, a müzli, a körte, a banán, és a halrudacska, én meg elkeseredett fejjel nézek magam elé, mert nem tudom, hogyan vihetném ezeket haza. És mikor már pont azon gondolkodom, mi az, ami velem jön, és mit hagyok ott a járdán, hárman jönnek oda hozzám, hogy segíthetnek-e, mert van néhány felesleges nejlonszatyruk.